„Esőt adok a ti földetekre alkalmatos időben: korai és kései esőt, hogy betakaríthasd a te gabonádat, borodat és olajodat”

Magyarországi Késői Eső Gyülekezet

Ében-Háézer Hitház - Mindeddig megsegített minket az Úr!

Hitünkről

Miután a Késői Eső Gyülekezet történetileg a pünkösdi-mozgalomból ered, ezért igefelfogása, tanításai és szervezeti kialakítása is számos hasonló vonást mutat. Alapja a Biblia, a teljes Szentírás, azaz az Ó-és Újszövetség, amelyet gyakorlati és hitéletünk zsinórmértékének tekintünk. Hitünk középpontjában Jézus Krisztus áll, mert Ő az egyetlen út, ami visszavezet Istennel való közösséghez, mely a bűneset által semmissé lett.
Gyakoroljuk a felnőttkori alámerítkezést, mint annak a jelét, hogy meghalunk a bűn számára, és feltámadunk egy új életben. A Szent Szellemmel való betöltekezés által újjászületünk, és ebben az új életben Jézus Krisztussal járunk. Életünket, annak minden területén Isten felé irányítjuk, ahogy ezt a legnagyobb parancsolat megköveteli: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” és „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” Ez nem lehetséges emberi erőfeszítések, hanem csak a Szent Szellem ereje és működése által. Ahogy a Szent Szellem a korai keresztények szellemi életében munkálkodott (korai eső), így működése röviddel Jézus visszajövetele előtt, a mai kor keresztényeinek életében is szükségszerű (késői eső).
Így a történelmi egyházak hitelveitől számottevő eltérés leginkább a felnőttkori alámerítkezésben, a Szent Szellem-keresztségben, és a bűnök megvallásában jelölhető meg.
Fontosnak tartjuk a hívő ember életében a megszentelődés célkitűzését, az arra való törekvést.




Hírlevél

Az oldalon történő frissítésekről kérésére hírlevelet küldünk.

e-Mail cím:




Látogatók összesen:                       Jelenleg online:     

Magunkról

Hitélet

Támogatás

Kapcsolat

Linktár